A családok szolgálatában!

A családok szolgálatában!

184
A köz szolgálatában!

A Házat-Hazát Alapítvány több, mint 20 éve fejti ki a közösségek javára tevékenységét. Ezzel nem egyszerűen csak a köz szolgálatát látja el. Közösségi szemléletet épít. Az Alapítvány munkájának településfejlesztési hatása van, hiszen évtizedek óta teremt otthont olyan fiatalokat támogatva, akik szívesen vállalják több gyermek felnevelését, miközben egy település közösségének hasznos tagjaivá válnak.

A szaktudás és a hasznosság kézen fogja egymást!

Az értékteremtésről, a társadalmi felelősségvállalásról manapság sok szó esik. A vállalati felelősségvállalás a CSR, szinte kötelező érvényű minden komolyabb cég számára. Sok-sok egymáshoz illeszkedő elképzelés, amely mégsem lesz együttható tényező. Pedig csak egy kis lépés kell. Amikor a vállalati, társadalmi és egyéni felelősségvállalás képes együtt működni a teremtő képzelettel, akkor olyan feladatok is megvalósulhatnak, amelyet egyenként egyik szektor sem tud ellátni. Nem csak azért, mert nem közvetlen feladata. Hanem azért, mert egyedül, csak töredék erőforrást használhat fel. Azonban amikor ezen töredék forrásokat összevezetik, akkor már olyan erővel hat, mint az áradó folyó, amely erejével sodrásban tartja az energiát, megsokszorozva annak hatását.

Mert kell a bátorság!

A gondolat, az elképzelés, a vágy csak indító erő. A bátorság az, ami legyőz minden akadályt. Lőrincz Kálmán igazgató és maroknyi csapata, hegyeket képes megmozgatni. Önkénteseket szervez, építőanyagot szerez, tervezőt győz meg a cél nemességéről, telket kér és kap fiatal családok számára az önkormányzatoktól, hogy legyen mire felépíteni a gyermekváró otthonokat. Feleségével, Dr. Máthé Gizellával olyan határokat képes átlépni, amelyek megnyitják az ajtókat számukra. Minden nehézség sarkalja őket. Minden eredményt szelíd örömmel könyvelnek el. Hivalkodás nélkül, emberbőrbe bújt angyalokként küzdenek azért, hogy a kormányzati szinttől a magánemberig, megszólítsák a tenni tudókat. Nem a tehetősséget keresik! A tenni akarás csíráját kutatják szüntelen. Bátran szembeszállnak a kétkedők szkepticizmusával. És hívják magukkal azokat, akik csak egy csepp figyelmet is hajlandók fordítani a segítségnyújtás küszöbét átlépve.

A mérföldkövek jelző oszlopok!

A minden akadályt leküzdő, elhivatott munka meghozza gyümölcsét. Kálmán és Gizella állhatatos, kitartó munkájának köszönhetően, a Házat-Hazát Alapítvány megkapta a közhasznúság minősítését. Innentől kezdve, még nagyobb erővel haladhatnak a családok otthonainak építésében. A törvényi keretben előírt lehetőségek, amely a közhasznúsággal együtt járnak, reményeik szerint ösztönzőleg hatnak a támogatások sokasodására is.

Mert a kicsi is számít!

A közhasznúság elismerése, nem csupán pénz értékű. Elismerése a több évtizednyi kitartó munkának. Hiszen a köz javát szolgálni, az sokkal nagyobb lépték, mint egyszerűen adományt gyűjteni. Sorsokról, családokról, emberi közösségekről kell nap, mint nap dönteni, amikor a pályázatok alapján döntést hoznak arról, ki kapja a következő támogatást. Összefogással, egymásra figyeléssel, adománnyal, a CSR forrásokat is használva, szakmai segítséggel és építési anyaggal, szállítással, szolgáltatással, eszközzel is segíthetik az Alapítvány munkáját magánszemélyek, vállalkozások, cégek, intézmények.

A közhasznú minősítés egyben azt is mutatja, hogy érdemes helyre kerül az adomány. Ahol olyan gondos terv vár megvalósításra, ami családok életét teszik boldogabbá, az otthonteremtésnek köszönhetően. De többről is szól! A települések közösségeinek összetartásáról, fiatal szakemberek vidékre településéről, közösségformáló erőről és közös gondolkodásról. Fogalmazhatunk úgy is, hogy közös gondoskodásról. Mert a fiataljaink megérdemlik a támogatást!

Segíts te is erőforrásod szerint! Jó szóval, önkéntes munkával, beépíthető anyaggal, szolgáltatással vagy pénzügyi forrástámogatással. Vagy csak vidd jó hírét az Alapítványnak. Szervezz támogatókat, generálj adománygyűjtést. Ha ismersz cégeket, vállalkozásokat, akik a CSR forrásaikat családok otthonainak létrehozására is szívesen fordítják, akik szakértelmükkel szolgálni kívánják az értékteremtést, akkor hívd fel a figyelmüket a Házat-Hazát Alapítványra. Nem titok, a közhasznúság azt is jelenti, hogy az adóból bizonyos mértékig leírható a hozzájárulás. Talán ez is számít valakinek.

Tégy bármely csekélységet, legyen az csak egy hajszálnyi jó, Lőrincz Kálmánék csodát építenek belőle!

Tedd hozzá az ügyhöz a rajtad múló hajszálnyi jót!

 

Elérhetőség:

Lőrincz Kálmán
igazgató
közgazdász
otthonteremtő
Mobil: +36 (30) 945-4662
Email: klorincz11@gmail.com

Hasonló cikkek

18

278

311