A színházcsináló mélyvízben

A színházcsináló mélyvízben

Gergely Róbert

Magánszínházat létrehozni talán nem extra bátorság. Fenntartani azonban kihívásnak számít. Aki ebbe belevág, annak nem csak nagyon kreatívnak kell lennie. Erős lélekjelenléttel, kitartással, kudarctűréssel, akaraterővel kell rendelkeznie. Gergely Róbert 8 éve ugrott abba a mélyvízbe, ami a magánszínház alapításával jár. Az elmúlt évek sikerei azt igazolták, hogy jó döntés született, amikor a Gergely Theáterben felgördült a függöny.

A színház most egy gyerekdarabra készül. Miért tartod fontosnak, hogy a gyerekek felé is nyissatok?

A gyerek teljesen más világ. A pályám kezdetén nagyon sokat játszottam nekik, sőt dalokat is írtam. Talán a legnehezebb műfaj gyerekeknek játszani. De mi szeretünk nekik örömet szerezni. A Csipkerózsika, a Bőröndmese, A császár új ruhája után, most Csukás István Kossuth-díjas író, költő és Berkes Gábor zeneszerző közös művét, a Kutyánszky Kázmér, avagy egy versíró kutya kalandjai! című zenés mesejátékot állítjuk színpadra.

Ez a törekvés része annak a kulturális folyamatnak, aminek keretében a művészek, a színházba járó közönség új nemzedékének kinevelését tűzik ki célként?

A diploma átvételekor a színészesküben a magyar kultúra minőségének megőrzése is szerepel. A színészet a hivatásom. Ezért az, hogy a gyerekek számára is meg kell nyitni a világot, magától értetődő törekvésünk. Az interaktív mesedarabok a mai színházkultúra részei. Már nem elegendő „csak” eljátszani egy előadást. A gyerekek bevonása a játékba megmozgatja a kicsik fantáziáját, felkelti az érdeklődésüket a színház iránt. Ennek mentén a maga természetes módján szokhatnak hozzá a színházba járás öröméhez.

Hogy jelenik meg az interaktivitás a darabban?

Mivel a mese főhőse egy versíró kutya, ezért versíró pályázatot hirdetünk meg. A nyertesnek maga Kutyánszky Kázmér adja majd át a fődíjat. Érdeklődéssel várjuk a kicsik verseit.

Nehéz magánszínházat alapítani?

Talán nem megalapítani, hanem fenntartani komolyabb feladat. A magánszínház működtetésének felelőssége egyértelműen a vezetőé. Sokoldalúságot kíván. Bele kellett tanulnom, hogy hogyan lehet szervezni az előadásokat, tárgyalni a befogadó intézményekkel, kapcsolatot tartani a közönséggel. A magánszínháznak sokkal nagyobb szabadsága van, mint a szerződött társulattal rendelkező kőszínházaknak. Mi a magánszínházban konkrét feladatra, előadásra hívjuk a színészeket. Azzal dolgozom, aki elfogadja a felkérésemet. Így mindig azt az előadást hozzuk létre, ami legközelebb áll a szívünkhöz és az elgondolásunkhoz. Így mondhatjuk, hogy örömszínházat hozunk létre, amiben lényegesen könnyebb dolgunk van, mint a számos megkötéssel és kötelezettséggel bíró kőszínházi társulatoknak. A szabadságnak persze ára van, hiszen az előadások létrehozása forrást igényel. Ennek előteremtése felelősségteljes munka, nem kis feladat. Nincs állami támogatásunk. Nekünk kell előteremteni mindent, ami az előadások létrehozásához, fenntartásához kell. Legyen szó díszletről, jelmezről, vagy egyéb költségről.

 

A közönség mennyire nyitott a magánszínházi előadásokra?

A közönségnek elsősorban az a fontos, hogy jó előadást kapjon, ha jegyet váltott.  Szórakozni, kikapcsolódni akar abban az időben, amit a színházi előadásra szán. Ha jól csináljuk, akkor legközelebb is visszatér.  Mi utazó színház vagyunk. Nincs állandó játszóhelyünk. Szerencsések vagyunk, mert számos olyan hely van, ahol megszerették az előadásainkat és visszavárnak bennünket. Ez azért is előnyös, mert olyan közönséghez is eljutunk, akik vidékről, vagy a határon túlról talán sosem utaznánk el a fővárosba, hogy megnézzenek egy színházi előadást. Ez is hozzátartozik a magyar kultúra megőrzésében vállalt szerepünkhöz.

Hogy fér bele ennyi feladat az életedbe, hiszen rendezel, játszol, koncerttel turnézol és a saját színházadat vezeted.

Nem tudnám elképzelni az életemet színház nélkül. Szerencsés ember vagyok, hiszen a magánéletben és a színpadon is társam a feleségem, Némedi-Varga Tímea. Sokat köszönhetek neki és a csapatnak, aki mellettem áll a megvalósításban.

A gyerekdarab mellett milyen meglepetéssel készültök a felnőtt nézőknek?

Idén novemberben a Gergely Theáter repertoárjába bekerül egy új műfaj, amit eddig még nem játszottuk. A Pánik a fedélzeten című musicalt mutatjuk be. Ezzel egy új közönséget is megszólítunk.

Csaba Beatrix

http://www.kulturba.hu/index.php/program/153-csukas-istvan-berkes-gabor-kutyanszky-kazmer-avagy-egy-versiro-kutya-kalandjai