SORS, ESÉLY, SZERENCSE

SORS, ESÉLY, SZERENCSE

193

Egy ősi kínai mondás így sorolja fel a sikeres élet öt legfontosabb alapelvét:

“Előbb a sors jön, majd a szerencse. Harmadjára a Feng Shui, melyet a többi ember szeretete, s végül a belső beteljesülés követ.”

A Tien, Ti, Ren filozófiája

A fizikai és anyagi jólét lehetőségét ígéri mindazoknak a Feng Shui, akik környezetüket eszerint rendezik be. A Feng Shui ennek ellenére nem csodaszer, és nem spirituális gyakorlatok sorozata, amely egyik napról a másikra megváltoztatja az emberek életét. Mindazok, akik ezt ígérik, nem értették meg a filozófiáját.

A Feng Shui egyedül nem elegendő ahhoz, hogy sorsunkon változtassunk.

Viszont általa harmonikussá, kellemessé tehetjük lakókörnyezetünket, munkahelyünket. A jó energiákat fokozza, a rossznak pedig csökkenti a hatását, és könnyebbé teszi elviselését. Ha valakinek a sorsában a szerencsecsillaga éppen felívelőben van (ami időtényező), akkor a jó Feng Shui (ami tértényező) még nagyobb szerencsét hoz, mint ami egyébként beköszöntene.

A Feng Shui tehát nem csak a térben működik, hanem az időben is. Ezért van az, hogy egyeseknek azonnal, másoknál néhány hónap múlva hoz változást az életébe. Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell ismernünk a Hármas Szerencse, a sors-esély-szerencse fogalmát!

A Tien csai azaz Égi Szerencse a sors, Ti csai azaz Földi Szerencse az esély, és a Ren csai, azaz az Ember Szerencséje maga a szerencse. Nem könnyű befolyásolni az Égi Szerencsét, de a Földi Szerencse és az Ember Szerencséje már alakítható.

Sors

A sors előre meghatározott eseménysorozat, azaz a végzet. A kínaiak sorson az Égi Szerencsét értik. Azt a velünk született szerencsét, amelyet születésünk dátuma és helye határoz meg, és ez befolyásolja és végigkíséri egész életünket. Ez nem azt jelenti, hogy a kínaiak fatalisták, csupán arról van szó, hogy egyik ember életpályáját nagyobb szerencse kíséri, mint a másikét.

A kínaiak meggyőződése, hogy sorsunk tanulmányozása kedvező hatással lehet ránk – mert magyarázatot kaphatunk egy adott helyzetre vonatkozóan –, iránymutatást fedezhetünk fel benne, s ez a döntéseinket befolyásolhatja. Emellett tájékoztat arról is, hogy meddig tarthat sorsunk egyes fázisa.

Esély

Az esély olyan valószínűségek sorozata, amelyek jövőbeli eseményekre utalhatnak. Ha feldobunk egy érmét, 5o% esélye van annak, hogy a fej vagy az írás oldala lesz felül. Nem számít, hányszor dobjuk fel, ha milliószor is, mindig fele-fele az esélye a fej, írás oldalnak.

Hogyan lehetséges, hogy ez az eseménysorozat mégis jó szerencsét eredményezhet?

A kínaiak ezt Földi Szerencsének hívják, amely megváltoztatható azáltal, hogy korrigáljuk a lakóhelyünkön vagy munkahelyünkön jelen lévő Feng Shuit.

A Feng Shui olyan eszközöket nyújt számunkra, amelyek segítségével szerencsésebbé és boldogabbá tehetjük életünket, vagy enyhíteni tudjuk a balszerencse következményeit. A jó Feng Shui (megfelelő szobabeosztás, színek és szimbólumok) használata lehetőségeket hozhat, fokozhatja a siker esélyeit, jobbá teheti életkörülményeinket és személyes kapcsolatainkat is. Nem tud azonban csodát tenni olyan emberek számára, akiknél az Égi Szerencse kedvezőtlen.

A Feng Shui a Földi Szerencse alakítását jelenti. Nem csupán pszichológiai lendületet ad és nem csak lakberendezési módszer, hanem olyan elv, amelynek használatával több lehetőség adódik számunkra az élet különböző területén. Ha például valaki „energiával tölti fel” lakása Szerelem és házasság szektorát, hamarosan azt tapasztalja, hogy a régi tüzek fellángolnak, elfelejtett ismerősök telefonálnak, vacsorameghívások érkeznek kollégáktól, ismeretlen emberek kezdeményeznek beszélgetést, amiből kapcsolatok alakulhatnak.

Könnyű mindezeket pszichológiai hatásként kezelni. Mondhatjuk erre, hogy azáltal, hogy az említett személy kezébe vette a dolgokat és rendet rakott, önbizalma nagymértékben megnőtt, és ezt mások is érzékelik. Mindez azonban nem magyarázza azt, hogy miképpen jut lehetőségekhez az illető egészen távoli kapcsolatokból is.

Amikor az emberek először hallottak a Feng Shuiról, nem értették, miképpen lehet egy olyan egyszerű művelettel, mint az akvárium máshová helyezése a lakásban, lényegesen megváltoztatni egy ember szerencséjét. Ilyenkor arról van szó, hogy összekeverik a szerencsét az eséllyel és a sorssal. Még az értelmező szótárak is ebbe a hibába esnek. Ez magyarázza azt a tehetetlen magatartást, melyet az átlagos nyugati ember tanúsít a szerencse forgandóságával szemben. A szerencsének az ilyen fordulatai azonban nem következnek be véletlenszerűen.

Szerencse

Harmadjára jön az Ember Szerencséje, ami magát a szerencsét jelenti. Ezt mi magunk hozzuk létre saját igyekezetünkkel, saját tevékenységeinkkel. Jó példa erre az a diák, aki szorgalmasan tanul, hogy jó eredményeket érjen el.

Az Ember Szerencséje teljes mértékben a saját kezében van. A kínaiak szerint az Ember Szerencséje javítható emberbaráti cselekedetekkel, az erények gyakorlásával, jó iskolázottságon alapuló, életbölcsességet eredményező tapasztalatokkal, fáradhatatlan igyekezettel.

Szilvásy Judit

okl. mérnök, Feng Shui okató-tanácsadó

www.fengshui.hu