Te vagy Én?

Te vagy Én?

Ki csinálja Te, vagy Én?

Ki a fontosabb Te, vagy Én?

Ki a lelkesebb Te, vagy Én?

Ki szeret jobban Te, vagy Én?

 A párkapcsolatban bizony idő, amíg összeszokik egy pár. A különböző háttér, a szocializációs különbségek, a szokásjogok, evidenciák, értékrendek összeillesztése sok-sok megbeszélést igényel. Persze ezt nem úgy képzeli senki, hogy leülünk egy „kerekasztalhoz” és tárgyalásokat folytatunk, hogy akkor ma ki a fontosabb, kinek az igénye sorolandó előrébb. Ezek a kérdések látszólag spontán módon alakulnak ki. Erősebb kutya ugat alapon is lehet, de célszerűbb célorientációs alapokon dönteni.

Nem, nem vagyunk ehhez szokva!

Miért is kellene nekünk „egyeztető” tárgyalásokat folytatni egy együttéléshez?

Azért, mert ahol jól vannak letéve az alapok, ott a felépítmény sem inog! Tehát nem 3 – 5 – 20 év múlva vagdossák a felek egymás fejéhez a sérelmeiket. Ahol ezek a barátságos beszélgetések, jó hangulatú érdekegyeztetések, döntéshozatali korrekciók folyamatosak, ott nincsenek égbekiáltó, ordítós veszekedések, életre szólóan hurcolt sértettségek, évekig csendben cipelt könnyes megbántottságok. Sőt, a mellőzöttség érzése sem alakul ki olyan könnyen. Egyszóval összefoglalva, ha kommunikáljuk az igényeket, képesek vagyunk vertikális és horizontális összefüggésekben szemlélni a kapcsolat rendszerünket, akkor a ki a jobb, Te vagy én hangulat ki sem alakul.

De menjünk végig a kérdéseken!

Ki csinálja Te, vagy Én?

Attól függ, az adott dologhoz ki ért jobban, kinek megy könnyebben. Ha kompetencia semleges (például ki vigye le a szemetet), akkor aki éppen szabad kapacitással rendelkezik. Adott esetben, akinek éppen előbb esik útba a megoldás. A példánál maradva, aki előbb megy éppen a dolgára, boltba, munkába, tehát extra idő nélkül a kezébe fogva a szemetes zacskót, egyszerűen magával viszi, ott az a kézenfekvő megoldás. Ezzel nem sértjük meg „halálosan” a nemi szerepeket! Egyébként a sorrendet a szabad kapacitástól a kompetencia meglévőségig, az ésszerűség döntheti el.

Amennyiben mindig ugyan az a fél, aki egy adott dolgot meg tud csinálni, ez a „teljesítmény” elismerésre méltó, amivel jelezhetjük a másik félnek, hogy értékes számunkra, hogy az adott feladat mindig oda tartozik, nekünk pedig nincs evvel dolgunk!  Ilyenkor érdemes elvállalni olyan feladatot cserébe, amit mi tudunk ugyan ilyen rendszerességgel megcsinálni. Nem kell megvárni, amíg párkapcsolati mediátor bevonására lesz szükség, vagy még komolyabb konfliktus kialakulása mentén kell rendezni a viszonyokat.

Ki a fontosabb Te, vagy Én?

Mindkét fél fontos. A prioritást az dönti el, hogy az aktuális élethelyzetben kinek van szüksége több figyelemre, vagy több erőforrásra. Ha nincs kiemelt helyzet, akkor örülünk, hogy „béke van” és együtt élvezhetjük az életet. Érdemes itt is kialakítani egy olyan vonzó jövőtervet, hogy mit szeretnénk megvalósítani, együtt meg és át élni. Ez azért kardinális kérdés, mert könnyebb egy ésszerű egyensúlyt kialakítani akkor, ha mindketten elég teret és elég figyelmet kapnak. Elég pontosan tudják a párok, hogy az adott élethelyzetben, évben mik a prioritások? Ennek megfelelően érdemes épp úgy kidolgozni egy „éves tervet” az elvégzendő feladatok, tervezett programok relációjában, ahogy egy cég is éves üzleti tervben gondolkodik. Ahol nincs semmilyen előrelátás, tervezés, ott az ad hoc események, beeső feladatok, kialakuló kihívások sokkal több konfliktus képesek okozni, mint gondolnánk! A kialakított keret tervek biztosíthatják azt is, hogy mindenki megfelelő szabadságot és megfelelő figyelmet kapjon a saját területén.

Ugyan ehhez a területhez tartozik még egy nagyon fontos konfliktust generálni képes szektor. Ki a fontos Te, vagy én? Ez a kérdés felmerülhet akkor, ha az egyik félnek állandó saját hobby, saját rendszeres tevékenység révén, fix idő igénye van. Tehát ha az egyik fél a hét adott napján rendszeresen programon vesz részt (például sportol, klubba jár) akkor arra a fix időpontra lehetőleg ne szervezzünk közös programot, mert az bizony feszültségforrás. Természetesen előfordulhat olyan helyzet, amikor évente 1-2 alkalommal egy fontos esemény felülírja a megállapodást, és ezekben az esetekben mindkét fél kellő rugalmassággal kell, hogy viszonyuljon. Tehát a fontossági kérdés nem szabad, hogy értékmérőként szerepeljen!

Ki a lelkesebb Te, vagy Én?

Nem érdemes ilyen harcba kezdeni! A lelkesedés változó mértékű! És sosem azonos intenzitású. Itt csak arra érdemes figyelni, hogy ne mutassunk mű lelkesedést, ha nem érdekel bennünket a dolog. És a másik véglet sem előnyös! Amikor ledózeroljuk a másikat saját lángoló lelkesedésünkkel, függetlenül attól, hogy ő mit szól a dologhoz! Semmiképp ne erőltessünk egymásra semmit. Érdemes olyan felületeken alakítani az együttlétet, ami működőképes. A konszenzusos megegyezések mentén jól építhető a kapcsolat. Tehát aki nem szereti a focit, ne kelljen focimeccsre járnia, aki fél a víztől, azt meg ne cipeljük rafting túrára! De ettől még mehetünk közös programokra, amit mindenki egyformán élvez. Ha azt keresi a pár, hogy hol működnek jól együtt, akkor sikeres lesz az együttélés!

Ki szeret jobban Te, vagy Én?

Na, ez a gyilkos kérdés! Amit ha feszegetni kell, akkor az a kapcsolat halála!

Ha bizonygatni kell a szeretetet, magyarázni a bizonyítványt, vagy mérlegre tenni, hogy ki, mit, mikor, mennyit tett/tesz, akkor ott már nincs szerelem, amiről beszélhetünk!

A szerelem intenzitása is változó, lehetnek hullámok egy kapcsolatban. Azonban a hullámhegyek és hullámvölgyek aktuális érzelmi mintázatok. Ha egy kapcsolat VALÓBAN szerelem és tényleg komoly érzelmi alapra épült a kialakításkor, akkor akár csúcs, akár hullámvölgy következik, az nem söpri el magát az együvé tartozást. Csupán egy mérőeszköz, ami pro, vagy kontra mutatja meg a feleknek az aktuális állapotot, amihez az egyensúlyt meg lehet teremteni!

Összességében a kapcsolatok akkor működnek megfelelően és lesznek hosszú távú érzelmi kötelékek, ha folyamatosan egyensúlyban tudjuk tartani az érzelmi kötődést. Nincs olyan kapcsolat, amit első pillanattól az utolsóig ugyan azzal a lelkesedéssel, lángolással lehet végigvinni. Sőt, az élethelyzetek, személyes sors alakulások bizony néha megrázhatják a feleket. Azonban, ha tényleg összetartoznak, akkor ezek a különbségek inkább megerősítik a kapcsolatot, mint szétbontják.

Ha kialakul az a státusz, amikor biztosan számíthatunk egymásra, akkor már nincsenek hasonló kérdések. Amelyben nem kell figyelmeztetni egymást egy feladatra. A példánál maradva, ahol mindenki látja, ha tele van a szemetes, akkor nem kell arra várni, hogy a másik elvigye. Ahol figyel arra mindkét fél, hogy nem tervez rá egy fix programra, ott nem kérdés a fontossági sorrend. Ha ott van a szemünk egymáson, tehát látjuk, ha a másik fáradtabb, vagy tudjuk, hogy éppen egy élet-kihívás kellős közepén van, akkor a szeretetünk megtartó erővé válik. Akkor a fenti kérdések nem kerülnek képbe. Ahol az egymás iránti szeretet a domináns szervező erő, ott mindkét fél törekszik arra, hogy a legjobbat adja magából és a legjobbat hozza ki a másikból a kapcsolat javára. Ennek köszönhetően pedig egy konfliktusmentes, szeretetteli és gondoskodó kapcsolatban élhetünk, akár egész életünkön át!

 

Csaba Beatrix

párkapcsolati szakértő, life coach,

konfliktuskezelő, mediátor

+36 30 3378450

http://mediaciospont.com/women-coaching/

 

Hasonló cikkek

141

161